„1929-ben a Magyar Királyi Belügyminisztérium kiadta az első közlekedési szabályzatokat tartalmazó könyvet, melynek címe "A közúti Közlekedési Rend és közrend Egységes Szabályzata”. E címből keletkezett a „KRESZ” mint mozaikszó, és vált a közúti közlekedés jogszabályának megnevezésévé.
Az Ön által most kézben tartott KRESZ-könyv a jelen kor kihívásának és technikai színvonalának megfelelően állítottuk össze és töltöttük meg tartalommal.
Ma már ez a könyv nemcsak olvasásra, tanulásra alkalmas tárgy, sokkal több annál. A könyvhöz közvetlenül kapcsolódó internetes honlap olyan filmeket, animációkat tartalmaz, amellyel folyamatában, mozgásában válik láthatóvá mindaz, amit eddig fotók, ábrák segítségével mutattunk be.
A könyvben található 113 QR kód. Ezek segítségével közvetlenül tekinthetők meg a szövegtartalomhoz kapcsolódó filmek. A filmek megjelenítése lehetséges QR kódolvasóval ellátott okos telefonnal vagy tablet PC-vel (amihez internetkapcsolat is szükséges). Aki ezen eszközök valamelyikével nem rendelkezik, az számítógép vagy okos TV segítségével is megjelenítheti a könyvhöz tartozó filmeket. Ez esetben a QR kód sorozatszámával azonosítható be, mely szövegtartalomhoz melyik film kapcsolódik. Így a könyv és a honlapon lévő filmek együttes alkalmazásával az otthoni KRESZ-tanulás eddig nem tapasztalt hatékonyságot eredményez a vizsgára való felkészülésben és a közúton való biztonságos közlekedés elsajátításában.
Több fejezet végén, összesen hét helyen, olyan QR kódokat is elhelyeztünk, amely tesztelési lehetőséget nyújt az adott fejezethez kapcsolódóan. Ezáltal a tanulás hatékonysága ellenőrizhető."
Author(s): Kotra Károly
Edition: 2
Publisher: KOTRA Kereskedelmi és Oktató
Year: 2019
Language: Hungarian
Pages: 256
City: Püspökladány